Támogatók - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Beiskolázási tapasztalataink, felméréseink alapján úgy látjuk, hogy a jövőben az autós, az élelmiszeripari és a mezőgazdasági szakmák fogják képezni iskolánk alappillérét. A szaktantárgyak oktatásához elengedhetetlenek az egyes szakterületekhez tartozó felszerelések. Próbálunk minden lehetőséget kihasználni, helyi és állami forrásokat találni, valamint pályázatok útján fejleszteni az iskola épületét, a szaklaboratóriumokat és azok eszközökkel való ellátását.

Szakoktatóink segítségével felmértük az autós műhelyünk állapotát, hiányosságait. Ennek megfelelően összeállítottuk azoknak az eszközöknek a jegyzékét, amelyekre szüksége lenne a műhelynek a korszerű oktatáshoz. 

A közel 10 millió forintos igénylésünkből a Bethlen Gábor Alap 5 millió forint támogatásban részesített bennünket. Ebből az összegből a költségtervbe foglalt összes eszközt sikerült megvásárolni.

 

Iskolánk 532 tanulójából 254 tanulót képezünk az elektronika és mechanika szakterületeken. Ebből jelenleg 58 diák tanul a 3 éves szakmunkásképző autószerelő szakon, 196 diák pedig a 4 éves képzésben autóelektronika/mechatronika/szállítástechnika vonalon tanul.

A 2016-2017-es tanévben 58 tanuló gyakorlatozik a tanműhelyünkben, akik a tanév végéig már az új eszközök segítségével tanulhatnak.

A szakmunkásképzős végzőseink az idei, júliusi szakvizsgán már a támogatásból felszerelt műhelyben, korszerű taneszközök segítségével szakvizsgázhatnak.

Az elkövetkező tanévekben a gyakorlati órák keretében igyekszünk minél több diákot a saját műhelyünkben, a mi oktatómestereink által képezni.

A 2017-2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási tervünk szerint szaklíceumi vonalon egy autóelektronika, egy mechatronika, szakmunkásképző szinten pedig egy autóbádogos osztályt indítunk. A felmérési és beiskolázási mutatók alapján úgy tűnik, hogy a diákok körében ezek a szakok a legnépszerűbbek, ezért ilyen jellegű profilok indítása, működtetése távlatokban is fenntartható.